Tünet: szédülés

Rosszullét, változó vérnyomás

Tisztelt Doktor! Kérdésem az lenne, hogy péntektől amikor felkelek szédülök, hányingerem van, csak kapaszkodással tudok a mosdóig kijutni. A vérnyomásom 5:40-kor 124/87/55, majd 110/78/60 volt. Ma szombaton 5:00 órakor 158/104/54, 8:00-kor a Carvedigamma bevétele után 123/105/55, 12:00-kor 114/85/55 volt, már kihánytam a reggelimet. Cukros limonádét is ittam, hátha a cukorszintem ment le. A fülem nem fáj, kicsit ideges vagyok. Mit tehetnék, hogy elmúljon a szédülés? Vérnyomásra szedek Carvedigammát 2x, estihez 3 hete 150mg-os Liberalt.

Szédülés, hányás

Üdvözlöm! 24 éves vagyok. Eddig betegségem nem volt. Prolaktin szintem egyszer túl magas volt, gyógyszerrel kezelték. Több, mint egy hete, hétfőn este, hirtelen hányinger fogott el majd szédülés következett. Másnap reggel nem tudtam felkelni, annyira szédültem (balra forgott a világ), majd ugyanezen a héten kétszer hánytam vizet. Pénteken jobban lettem, majd szombaton este ismét jelentkeztek a tünetek egészen másnap estig. Ezen a héten megint jól voltam, majd szerdán reggel a metróállomáson hánynom kellett és haza mentem lefeküdni. A szédülés, szintén jelen volt, a megszokott baloldali irányba. Estére ismét jól vagyok. Ügyeletes orvos járt kétszer nálam. Egyszer azt mondta, vírus a következő alkalommal ezt már kizárta és nem mondott semmit. Aggaszt, hogy mi lehet a baj és ez meddig tart még. Ételmérgezésre is gyanakodtam, mivel porlevestésztát ettem aznap, mikor ez az egész elkezdődött, ha rágondolok kiráz a hideg. Terhességi tesztet csináltam, negatív volt.

Szédülés 40 éves kor felett

Üdvözlöm! Olyan kérdésem lenne Önhöz, hogy havonta, de nem minden esetben, kap el a szédülés. Éjszaka, ha fordulnék az ágyban, de van amikor nem alszom ki és eltart még másnap, harmad is. Álló helyzetben nincs probléma csak ha hirtelen mozdulok, vagy lenézek, felnézek stb.. Remélem nem veszélyes! 45 éves nő vagyok, nem könnyű fizikai munkával.

Szédülés-fülészeti vizsgálat

Tisztelt Doktor! 1945 február 18-án gránát robbant a lakásunkban. Édesanyám azonnal meghalt, a bátyám sofőr volt a haláláig /52év/ a nővéremnek a szemével volt baj. Gyerekkoromban nem tudtam megtanulni úszni,körhintára nem ülhettem,és legnagyobb bánatomra kerékpározni sem tudtam megtanulni.Voltam ezzel idegosztályon és azt mondták,hogy baró trauma ért, és azért van a szédülésem. Ha fúj a szél, nem arra megyek amerre én akarok, hanem amerre a szél fúj. Ha beborul az ég és nagyon sötét van, akkor is szédülök.Általában mindig bal felé akarok esni, és akkor is a bal oldalamra estem, amikor a combnyak törésem volt.2004. február 7-én volt a balesetem, de azóta csak járókerettel tudok közlekedni. 1976-ban meghalt nagymamám,akkor kaptam az orvosunktól Torecán tablettát,amit eddig szedtem kisebb- nagyobb kihagyásokkal.Most hogy már megszűnt a B6-ot szedem.Még az allergiára is allergiás vagyok, a Cetirizin HEXAL-t szedem. Elnézést kérek ezért a hosszadalmas levélért. 1943.nov.17-én születtem, 15 hónapos koromban volt a robbanás,és a balesetem 61 éves koromban volt.Volt agyvérzés, infarktus, teljes gége eltávolításom, szürke hályog műtét mind a két szememre.Nem vagyok elkeseredve, majd lesz valahogy.Remélem elég érthetően írtam le mindent.

Petefészek

Tisztelt Doktor! Most nyáron petefészek gyulladásom volt illetve még most is érzékeny mindkét petefészkem környéke. Június 30.-án ambulanciára mentem, akkor még csak tompa alhasi fájdalmat és viszketést éreztem. Sajnos a tenyésztést nem tudták elvégezni mert arra a hónapra elfogyott a "tenyészcső". A doktornő azt mondta hogy ha beveszem a tinidazolt és nem gyógyultam meg vegyem be a doxyciklint, mert így szinte mindent kizártunk, és valószínűleg meg is gyógyulok két hét alatt. A tnidazol egy kicsit segített a doxyciklin egyáltalán nem. Visszamentem, akkor újra tinidazolt és klion kúpot kaptam. A tüneteim közül a viszketés sokat javult de az alhasi fájdalmam megmaradt. Ekkor felkerestem a nőgyógyászom akinél szültem, sokára kaptam időpontot, addigra pont megjött a mensesem, megvizsgálni nem tudott de azt javasolta vegyek be 8 db kliont egyszerre. Ezt is megtettem, és egy hét múlva kontrollra mentem. Akkor már csak diflucant irt fel nekem, azt mondta úgy tűnik más gond már nincs, bár nekem még egy kicsit fájt a petefészkem. kb. egy hét múlva nagyon elkezdett fájni. Mivel nyaralás előtt álltunk, elmentem a váltótársához, aki kenetet vett tőlem, és sumamedet írt fel. A sumamed egy kicsit javított, de nem múlasztotta el a dolgot. Mire 10 nap múlva visszértűnk a nyaralásból, visszajött az eredmény hogy e.coli tenyészett ki a hüvelyemből. Erre doxyciklint és gynofluort kaptam. Sajnos a doxyciklint ez alkalommal nem tudtam végigszedni, mert a 3.tól rosszul lettem. Este vettem be és éjszaka arra ébredtem, hogy fáj a fejem, szédülök, mintha égne az egész fejem, nehezen emlékszem dolgokra, mintha zavart is lettem volna. Visszafeküdtem aludni, reggelre elmúltak ezek a furcsa dolgok ezert reggeli után ismét bevettem a doxyciklint. kb20 perc múlva nagyon rosszul lettem, le kellett feküdjek, szédültem, fájt a fejem, el is aludtam pillanatok alatt. kb 2 óra múlva tértem magamhoz, szédültem gyenge voltam, fájt a fejem, nehezen tudtam gondolkodni. Ez kb 3 hete volt. A doxyciklint abbahagytam, nem szedtem már be utána semennyit. Az utóbbi 3 hétben azonban nem nagyon sikerült rendbe jönnöm. Az első héten migrénes fejfájások gyötörtek nappal, éjszaka pedig elég furcsa dolgokra ébredtem, pl volt hogy reszkettem, nem éreztem a fél oldalamat, volt hogy rémálmaim voltak, és olyan is hogy nehezen kaptam levegőt. Ezen az első héten hurutos hasmenésem is lett, diétával kézben tudom tartani. Az első két hétben nagyon nehezen tudtam koncentrálni, az egyszerű dolgok is nehezen mentek. A harmadik hétre ezek kezdtek enyhülni, de még mindig nem vagyok jól és elég tanácstalan vagyok. Most is sokszor érzek zsibbadást főleg a fejem jobb részében, ha mozdítom a fejemet fáj, sokszor visszatér az égő érzés. Nagyon kellemetlen a dolog, emellett gyengének is érzem magam, van vérnyomásmérőm, és elég alacsony pl ma reggel 98/76 volt és 85 a pulzusom. Betegségem előtt sportoltam rendszeresen futottam aerobicoztam , a vérnyomásom nem néztem mivel jól voltam. Még annyit tettem hogy elmondam ezeket a háziorvosomnak aki vizelet-vér vizsgálatot rendelt a vizeletben fehérje volt, ezért meg kell ismételjem. Azt szeretném kérdezni, hogy mit lenne jó tenni, normálisak e ezek a mellékhatások? Ma délre 107/76 lett a vérnyomás mérésem eredménye 85 pulzussal. A diétát a múlt héten megpróbáltam abbahagyni de másnapra nagyon gyenge lettem és kb óránként mentem WC-re ahol csak hurut jött belőlem, ezért folytattam a diétát, ami rizsből, főtt csirkéből, joghurtból zöldségekből és bizonyos gyümölcsökből áll pl alma barack szilva paradicsom. Reggel és este bekapok egy protexint és van olyan nap amikor normaflore-t is iszom. Ennek ellenére nem vagyok jól, elég sokszor nem tudtam dolgozni menni, mert gyengeség, fejfájás gyötör, van amikor mintha a mozgáskordinációm se lenne az igazi. Kicsit el vagyok keseredve, most már nem merek antibiotikumot bevenni, pedig sajnos az eredeti bajomból sem gyógyultam ki teljesen.

Rosszullét, ha idegeskedem

Tisztelt Doktor! Nagyon sokszor előfordult velem ha idegeskedtem,hogy erőteljesen forgott velem minden néha hányingerem is van, és ha nem ülök le elesnék.37 éves nő vagyok és már kb. 5 éve kezdődtek ezek a panaszok és néha jön rám ez a rosszullét az emésztésem se jó savtúltengésem, van amire gyógyszert szedek rendszeresen.

Szédülés,vérnyomás gondok

Tisztelt Doktor! Apumról lenne szó aki 69 éves lábfájási panasszal háziorvosához fordult , írtak rá gyógyszert megmérték a vérnyomását magasnak találták , írtak r gyógyszert,de azóta szédül ,rendszeresen méri magának a vérnyomását és mindig alacsony .Abba hagyta a vérnyomás csökkentőt és csak szédül.Gondolom én hogy felizgatta magát az orvoshoz menet és azért volt magas a nyomasztólag. Szabadságon van a háziorvosa kérem szépén ha kaphatnánk valami tanácsot nagyon megköszönnénk. Attól félek nehogy komolyabb problémája legyen.Az anyu kamat egy éve vesztettük el és nem szeretném őt is elveszteni.

Szédülés oka

Gyakran fordul elő velem, hogy hirtelen megszédülök, elhagy az erőm, a hányinger is gyakori. Ez leginkább akkor fordul elő szédülés, ha felidegesítem magam. Miért van ez?

Szédülés-frontális cavarnoma

Tisztelt Doktor! Múlt héten pénteken reggel vissza estem az ágyba enyhe eszmélet vesztésem volt ,azóta többször jelentkezik enyhe vagy erősebb szédülés 2001-óta jobb frontális cavarnomám van 5-éve tünet mentesen évente járok ,kontrollra eddig minden rendben volt most mi lehet az ok?

Magas vérnyomás helyett túl alacsony?

Magas vérnyomásomra a Duoprilt, és a Concort szedem, mert a magas vérnyomás miatt dagad a kezem és a lábam. Vasárnap reggel a gyógyszert szokásos módon bevettem. Délután szédültem, gyengének éreztem magam. Majd megmértem többször a vérnyomásomat, és 110/58 Hgmm 56 pulzust mértem, majd többször megmértem, és hasonló értékeket mértem. Ma reggel megmértem a vérnyomásomat, és most 117/60 Hgmm 48 pulzust mértem. Az lenne a kérdésem, hogy ön szerint ez az érték jó-e? A per értéket és a pulzus értéket keveslem, talán ezért szédülök, és érzem rosszul magam? A vérnyomás csökkentő gyógyszeremet bevegyem?

close