24 órás vérnyomás, IKG

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktor!

25 éves férfi vagyok. Valamivel több mint 3 hónapja szédülés miatt jelentkeztem a háziorvosomnál (ami a mai napig is előfordul), ahol akkor kiderült, hogy alacsony a vérnyomásom 80/60. Ekkor Magneb6 szedését és sok folyadék fogyasztását ajánlotta a háziorvosom. Teltek a napok/hetek és egyszer csak kb. 2 hónapja, azt vettem észre amikor mentem az utcán, hogy fáj a mellkasom, a szívem környékén és a bal kezem, ettől nagyon megijedtem. Ezután eltelt bő 1.5 hét mire elmentem vele a háziorvosomhoz, mert reménykedtem benne, hogy elmúlik a tünetem. Ekkor ő csinált egy ekg-t és megmérte a vérnyomásom is. A vérnyomásom még mindig alacsony volt ekkor is, bár már nem annyira illetve az ekg eredményem nem lett jó (sajnos azt nem mondta meg mi a gond vele), emiatt beutalt a helyi kórház kardiológiai szakrendelésére. Itt készítettek szív ultrahangot, elküldtek terheléses ekg-ra (ezt nem bírtam teljesen végigcsinálni, mert rettenetesen szédültem közben), mellkas röntgent készítettek, illetve rám tettek 2 műszert ami 1 napon keresztül mérte a vérnyomásom és nézte az ekg-t. Elvileg minden eredményem negatív lett, csak valami Ikg vizsgálat eredménye mutatott eltérést. Ahogy nézegettem a 24 órás vérnyomásmérés eredményeit, volt, hogy 170/100 volt a vérnyomásom, illetve több 90/50-es eredmény is volt rajta pedig semmit se csináltam aznap, szinte csak a tv-t néztem egész nap. Sajnos a tüneteim nem múlnak, bár igaz, hogy nem szédülök már egész nap, de naponta többször, de ez a szívfájdalom már kezd idegesíteni.
A kérdésem az lenne, hogy önök szerint mi lehet a probléma oka? Mit tudnék ellene tenni? Illetve mennyire normális, az eredmény amit a 24 órás vérnyomásmérő mutatott?
2012. 08. 22. | 23:32

Kedves Kérdező!
Fáradjon vissza a panaszaival a háziorvoshoz, ideggyógyászati szakvizsgálat is kellene a tartós szédülés miatt. Mivel nem írja, hogy mi a kóros a vizsgálati eredményben, nem tudok felvilágosítást adni- az IKG a szív és a mellkas elektromos tulajdonságait vizsgálja.

Orvosszakértő 2012. 08. 24. | 09:33
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close